Nagyon szégyellem magam. Több dolog  miatt is. A lejobban amiatt, mert nem tudtam meghálálni csokival a nagy szivességet, mit szivességet, emberségességet.

De kezdem az elején: Tegnap este találkoztam Kristóffal, mert csak. És a Moszkva téren nem tudom mi történt, elvesztettem a pénztárcámat. Igazán nem tudom hogy.. Azt találtuk ki, hogy félre tettem, és nem a táskámba. De ennyire nem lehetek hülye.. Szóval inkább az az opció marad, hogy kiejtettem a kezemből, vagy hogy annyira megijesztett a Kristóf, hogy kiesett a kezemből, bár valószínüleg az történt, hogy, és ez a legcikibb, egyszerűen elfelejtettem, hogy a kezemben van, és mint egy darab szemetet, csak eldobtam az utcán.

Még soha ennyire nem gyűlöltem, hogy öt kártyán van az egész életem, nem is realizáltam, de így van.. Az én személyem öt darab kártyát ér: TB, adó, bank, személyi, diák. A Dm pontgyűjtőfüzetemről, ami már majdnem betelt, nem is beszélve! És ha elveszlődik ez az öt kártya, akkor mi van? Összedől a ház, és újra kell építeni, járni a hivatalokat, aholva mindig nyitáskor megyek, hogy én legyek az első, de már akkor órás sorok vannak, valaki ott éjszakázott. Szóval tortúra lett volna. De szerencsére megtalálta három lány, (akiről majd a bejegyzés végén sírfelirattal emlékezem meg, ha már csokit nem kaptak) akikben volt annyi becsület, és máshogy nem tudom kifejezni, ez ilyen 18. századi szó, de emberségesség, hogy vissza akarták nekem adni.

Épp a gyakorlás közepén vagyunk, amikor észreveszem, hogy valaki keresett telefonon, és hangposta üzenetet hagyott. Életemben még egyszer sem hallgattam meg hangpostát, ha nincs a közelben a gárdedámom, akkor valószínüleg most sem teszem, mert nem tudtam hogy kell, meg a jelszót. Azt hittem elfelejtettem, de nem, mert be sem állítottam.. Szóval meghallgattam az üzenetet, és jött a Jesszusszűz újból, hogy most mi legyen, az életem Pátyon van, és úgy néz ki ott is éjszakázik, ma reggel kell menjek érte a Moszkva térre negyed nyolcra. Én persze rögtön kombinálni kezdtem, éjjel ki akartam menni, mit tudom én..

Nade, hogy mi miatt szégyellem magam?

1. Tegnap este volt a Moszkván egy nő, aki ideiglenesen elvesztette az egyik gyerekét. Az egyikkel üvöltözve, a másikért üvöltözve rohanta körbe a villamosmegállót, én magamban azt gondoltam milyen anya az ilyen.. Nem kellett volna, belátom. Bár lehet, hogy a párhuzam nem kirstálytiszta mindenkinek, emberek vagyunk, és néha elvesztünk dolgokat. Remélem azért meglett a kisfia.

2. A pánik ami tegnap este rámjött soha nem látható méretekben hengerelt le. Nem gondoltam volna, hogy ennyire bizalmatlan vagyok az emberekkel szemben, ez egyrészt megdöbbentett, másrészt meg elszégyelltem magam, hogy te jó ég, hát én azt hittem, hogy nyitott, bizalomteli, viruló, mindenbencsakajótlátó.. Namost nem. De mától kezdve igen!

3. A lányoknak ma reggel meg kellett volna hálájam valamivel, három tündéri emberrel találkoztam két percre. Nem furcsák ezek a találkozások? Amikor ilyen történik, és belép három ember az életedbe, aztán két perc múlva kilép. Olyan mintha adásszünet lenne, vagy nem tudom, telejesen másba csöppen bele az emebr két percig. Kellett volna adnom nekik valamit, nagyon zavar, hogy nem tettem, de hát elaludtam, félig pizsamában mentem oda a találkahelyre önmagam halvány árnyékaként, szemüveggel, kócos hajjal, amit összefogtam egy régi nyalókás hajgumival, az arcom még piros volt az alvástól. Szóval nahahagyon szép voltam. És nem tudtam már csokit venni. Úgy érzem nem háláltam meg a jót amit tettek velem, hacsak nem azzal, hogy kaptak egy nagy ölelést mind a hárman.

4. Ez a legdurvább, Kristóf, ha többet nem akarsz látni megértem.. Ugye a pénztárcában benne volt a bankkártyám. Namost nemcsak az, mert a bankkártya tokban, igen a tokban, benne volt a pin-kódom is, szépen kiírva egy fehér papírra, naggyal, hogy jól lássam. A tegnap egyfolytában nyugtatgatott, hogy nem lesz semmi baj, meg hogy a kódot úgyse tudtják, mire én mondtam, hogy benne van a tárcámban az is, mert mi van, ha elfelejtem! A telefonomét már így sem tudom, ha kikapcsol valami miatt akkor is meg vagyok lőve. De mindegy ez most. Ő azt mondta, hogy még az emlékét is elégette annak, hogy mi volt a pinkódja a bankkártyájának, és ha tényleg komolyan mondom, hogy benne van, ő haza megy. Na benne volt, ez úton üzenem, hogy majd rituálisan elégetjük.

Szóval ez mind. Most hogy kiírtam magamból a sokkot, össztársadalmi tanulságként vonom le, hogy mindig légy hálás. Sosem szétszórt. Ez másnak tremészetes, nekem életcél.

És a sírfelirat:

"megtörtént ez is, sose feledlek el benneteket, elhiszem immár, Ember esendőt kisegíteni képes"

-ne nézzetek utána jó-e, sosem volt elég IQm megérteni az időmértékes verselést, különben is az a lényeg, hogy szívből jött.

Puszilok Mindenkit, és megint semmi közöm az előadáshoz.

Vica