Nőnapon nyílvánosan megalázunk, majd megölünk egy nőt. Meglátjuk, hogy fogadják.
Reméljük, belelátják, amit mi, megérzik, amit mi, és értékelik. Talán tényleg nem kapjuk meg, hogy "aranyosak a gyerekek"! Lesz a nézők között értő, és lesz "utcáról bejövő". Ha mindkét réteg elgondolkozik egy pillanatra, és akár aznap még nem is mond semmi, akkor már megérte.
Olyan nehéz nekem csendben lenni. Elvették a legnagyobb fegyveremet. A pofázást. Az nyugtat,hogy talán még nehezebb beszélni. Érdekes módon mégis nyugodt vagyok.
Ahogy próba közben belenézek a szemekbe, tudom, hogy semmi baj. A bizalom sugárzik belölük. Érzem, hogy segítenek engem, és együtt megyünk előre, és éljük meg ezt a furcsa történetet. Remélem nem csak én képzelek bele sokat. Meglátjuk vasárnap.
Nos, ha nem is volt ez a kis szöveg mély filozofálgatás, azért írtam valamit. Már nem kövezhettek meg...:)
Addig meg ugye próbálunk....